Valntin napi angolparti

Valentine’s Party

Péntek 13. Mi jut róla eszetekbe? Babonák? Fekete macska? Szerencsétlenség? Vagy éppen a szerencse? Egyik sem talált. Idén februárban ez a nap is átlényegült – kinek örömére, kinek bánatára – Valentin-nappá.

Már reggel az első órában Melinda néni irányítása alatt rózsaszín, illetve piros szívecskékbe öltözött az aula, a kicsik – vagy már nem is annyira kicsik – már több hete várták ezt az estét. Angol Valentin-nap. Csak nekik. Készültek is rá, rajzoltak, festettek, vágtak, színeztek és még megannyi kreatív ötletet használtak fel, hogy az övék legyen a legszebb Valentin-napi kártya. Még a szendvicseket is alkalomhoz igazították, ha már ló, legyen kövér, akarom mondani, ha már Valentin-nap, legyen szívecske alakú cékla és sajt is.

Délután ötre csupa piros-rózsaszín ruhás ember vett körül: kezdtem egy kicsit elveszettnek érezni magam. Azonban hamarosan leültették a „piroska-tömeget”, és a tanárok nyitották meg a programot, mi mással, mint énekléssel, amit Kenneth Ansitce tanár úr gitáron kísért. Ezek után Dvorszki Csilla (8.a) fuvolajátéka és Felkai Lili (11.a) monológja következett, majd Fülöp Csaba Gergő (11.a) elemezte rendkívül mélyrehatóan a Valentin-napra készült furcsa plakátot (megálmodói: Simon Bogi, Tamás Bogi, Tóth Adri, Török Sophie és Varga Lilla - 10.a). Utóbbi kettő természetesen angol nyelven folyt, igaz itt-ott még én is elvesztettem a fonalat, így valószínűnek tartom, az öt-hatodikosok jórészt a mimikából és a hanglejtésből értették őket, de még így is jól szórakoztak.

A már említett Valentin-napi kártyák versenyénél is eredményt hirdettek, én itt csak Tarnai Kati néni szavait idézném: „három csoportra bontottuk a műalkotásokat: egy nagyon jó ötösfogatra, egy majdnem olyan jó ötösfogatra és arra a nyolc alkotóra, akiknek még lesz mit javítania jövőre”. Miután mindenki újra elhelyezkedett, az öt-nyolcadikosok angol nyelvű bemutatói következtek: volt, aki énekelt, volt, aki gitáron kísérte osztálytársait, de hallottunk verseket is, köztük egy igen nagy lélegzetvételűt, amit – szerintem – nem kis teljesítmény lehetett megtanulni.

A következő öt perc igazi nagy durranás volt, az öt angoltanárnő meglepetése: parókában táncoltak, és énekelték a Mamma mia!-t. Engedjétek meg, hogy itt külön is felsoroljam őket: Kmettyné Ica néni, Puskás Melinda néni, Tinta Kata néni, Tóth Kata néni és Török Adél néni.

Az este fénypontja egyértelműen a közös karaoke volt, amit kivétel nélkül minden résztvevő élvezett. Megszólaltattak több ABBA számot (Waterloo; Money, money; Gimmie gimmie gimmie stb.), énekelték a „We will rock you”-t, és – ha nem is az eredeti hangszínen – de előadták a „Barbie girl”-t is.

Remélem, nem sértek meg senkit, ha azt mondom ezen az estén végül nem az angolon, és nem is az örök szerelmen volt a hangsúly. A fotelokban ücsörögve, egy kicsit kívülről is szemlélve az eseményeket jó volt látni, ahogy a szervezésben résztvevő tanárok fáradtan ugyan, de elégedett mosollyal dőltek hátra, amikor látták, mennyire jól szórakozik mindenki. Sőt, időnként a portás bácsit is kicsalta valami az aulába, – igaz, talán nem a dalok tisztasága vonzotta – de még ő is jót mosolygott az éneklőkön. Ez a buli most valóban a diákokról, róluk, Rólatok: ötödikesekről, hatodikosokról, hetedikesekről, nyolcadikosokról szólt, és szerintem ezek után a „kötelező” takarítást sem bánta már senki.