Dobok és más ütőhangszerek

Interaktív énekóra a Talambával 

Március 28-án, szombaton az egész iskola dolgozott, három évfolyam számára (7-8-9.) pedig Talamba-koncertet szerveztek a tanárok. Persze, ez azért nem a Quimby, és nem a Trafo (tudom, ez nem a reklám helye), de szombat reggel tanulás helyett nem is olyan rossz. Doboltak ők mindenen, ami csak a kezük ügyébe került: köveken, hordókon, és rögtönzött színielőadások kíséretében a világ minden tájáról bemutattak ütőhangszereket az őskortól napjainkig. Néhány produkció hallatán sokakban megállt még az ütő is (elnézést a rettenetes szóviccért).

A koncert után sikerült szóra bírnom az eltűnni készülő bandát, igaz így is csak négyükkel beszélhettem, az ötödik túl hamar elmenekült. Íme a fiúkkal készített rövid riport:

 - Hogyan, és mikor alakult meg a zenekar?

- 1999-ben alakultunk, mint „Talamba ütőegyüttes”, és abból indult ki az egész, hogy mindannyian a Debreceni Zeneművészeti Főiskolán tanultunk, ütőhangszeres kamaracsoportként működtünk a hivatalos tanterv szerint, itt kezdtünk el együtt játszani. Több tagcsere is volt közben, aztán ’99-ben maradtunk így, öten együtt.

- Miért pont Talamba?

- Sokáig kerestünk nevet, mindenféle felmerült, volt egy határidő, amikorra mindenkinek hozni kellett neveket. Igazából a talamba egy dél-szláv, ősinek mondható, cserépdobszerű hangszer, amit manapság már nem nagyon használnak, múzeumokban még néha fellelhető, és igazság szerint még mi is csak képen láttunk ilyet, de a hangzatos neve alapján választottuk.

- Rengeteg dobot láthattunk, körülbelül hányat használtok egy-egy fellépésen?

- Nem csak dobunk van, a dob bőrös hangszer…

- Elnézést, hány ütőhangszert használtok?

- Nagyon sokat.

- Elvileg körülbelül összesen négy-ötezer ütőhangszert különböztetnek meg a világ mindenféle tájain, mi ebből olyan két-háromszázat használunk, és egy ilyen hangszerbemutatóra hetven és száz között szoktunk elhozni.

- Mennyit készültök egy ilyen bemutatóra?

- Erre most igazság szerint hónapokat készültünk, de tulajdonképpen ezek már bevált műsorok, mert összességében kb. hatszáz ugyanilyen koncert előzte meg ezt…

- A lipcsei koncertsorozatokon szoktuk előadni, és az ország különböző megyéiben már volt rengeteg hasonló fellépésünk. Úgy alakítottuk ki a műsort, hogy az egész világot körülölelje…

- Eleinte más előadók számaival dolgoztunk, de mostanra szinte minden, amit játszunk, saját szerzemény. Először csak azokat mutattuk be, amiket tanultunk a főiskolán, ez pedig szépen átalakult azzá, hogy direkt az előadásokhoz írtunk számokat.

- Hány évesen kezdtetek zenélni?

- Hét.

- Nyolc.

- Szerintem úgy nagyjából mindenki hét-nyolc évesen kezdte, van, aki zongorával…

- Én hat évesen kezdtem el zongorázni, tízévesen harsonázni, és tizenegy évesen dobolni…

- Persze, volt, aki „csodagyerek” volt, de a legtöbben kilenc-tízévesen kezdtünk foglalkozni az ütőhangszerekkel, aztán zeneiskola, szakközépiskola, majd főiskola.

- Külföldre is jártok koncertezni, vagy egyelőre csak belföldön?

- Eddig két nemzetközi versenyen vettünk részt, egy luxemburgin és egy belgiumin, illetve a főiskola alatt játszottunk egyszer Bécsben is, de ez még meghódítandó terület.

- Volt japán meghívásunk, csak túl sokba került volna a hangszerek kiszállítása.

- Van olyan hatalmas, csodálatos, kirívó élményetek a csapattal, a koncertekkel kapcsolatban, amit majd ötven-hatvan év múlva unalomig fogtok ismételgetni az unokáitoknak?

- Nehéz kérdés… Lényegében minden koncerten előfordulnak kisebb-nagyobb bakik…

- vagy direkt bakik…

- vagy a többiek tudta nélkül valaki belecsempészik valamilyen poént, ami ha nekünk is, és a közönségnek is tetszik, akár állandósul…

- Például így alakult ez a titanicos dolog is (a műsor egyik „megható” pillanata – a szerk.).

- Rengeteg sztorit tudnánk mesélni, de a legtöbb igazából vagy belterjes poén vagy ki kéne sípolni a felét. De kiemelhetnénk akár a hazafelé utat Luxemburgból, amikor is hajnalban, az ország valóban egyik legjobb sofőrje telitankolta 95-ös benzinnel a dízelmotoros buszt, ettől kezdve megindultak az események, és lényeg a lényeg, hogy végül Luxemburgból 42 óra alatt értünk haza. Ezt a szegény buszsofőrnek azóta is fölemlegetjük.

- Az együttes: munka, hivatás, vagy hobbi?

- Mindhárom.

- Leginkább egy életforma.

- Köszönöm!