Augusztusi osztályozó vizsgák

  Osztályozó vizsgák 2010. augusztus

Írásbeli osztályozó vizsgák: 2010. augusztus 23-24. (hétfő-kedd) reggel 8 órától külön beosztás szerint.

Szóbeli osztályozó vizsgák: 2010. augusztus 27-én (pénteken) és 30-án (hétfőn) reggel       8 órától külön beosztás szerint.   

Az osztályozó vizsgákat kérelmük alapján azoknak az alábbi tanulóknak engedélyeztem, akiknek az iskola Pedagógiai Programjában megfogalmazottak szerint kettőnél több közepesük nincs, magatartásukkal, szorgalmukkal szemben nincs alapvető tanári kifogás.Azon tanulók esetében, akik előrehozott érettségi vizsgát kívánnak tenni, természetesen a tanulmányi eredményüktől függetlenül engedélyeztem az osztályozó vizsgák letételét.Azok a tanulók, akik osztályozó vizsga kérelmüket leadták, de nem szerepelnek ezen a listán,vagy valamely kérelmezett tantárgyból nem szerepelnek a kiírásban, nem kaptak engedélyt a vizsgára. Ennek okáról az igazgatóságon érdeklődhetnek.  

  Név Osztály Vizsgatárgy évfolyam anyaga érdemjegy
1. Babity Máté 9.A Ének-zene 11.  
2. Bajczi Krisztián 9.A Ének-zene 10.  
3. Bella Dorottya 9.A Német nyelv 10.  
  Bella Dorottya 9.A  Ének-zene 10.  
  4. Bozsik Dóra 9.A  Ének-zene 10.  
  5. Bozsik Iringó 9.A  Ének-zene 10.  
  6. Buda Kitti 9.A  Ének-zene 11.  
7. Demeter László 9.A Német nyelv 10.  
  Demeter László 9.A Ének-zene 10.  
8. Durkó Heléna Hanna 9.A Ének-zene 10.  
9. Dvorszki Csilla 9.A Ének-zene 10.  
10. Endrődi Eszter 9.A Ének-zene 10.  
11. Farkas Lilla 9.A Ének-zene 11.  
12. Fehér Balázs 9.A Ének-zene 10.  
13. Göntér Balázs 9.A Ének-zene 11.  
14. Hegedűs Tamás 9.A Ének-zene 10.  
15. Heltai Fanni Anikó 9.A Ének-zene 10.  
16. Illés Réka 9.A Ének-zene 11.  
17. Kelemen Márta 9.A Ének-zene 10.  
18. Németh Ákos 9.A Ének-zene 10.  
19. Orbán István 9.A Ének-zene 11.  
20. Szabó Dániel 9.A Ének-zene 10.  
21. Sztankovics Gábor 9.A Ének-zene 10.  
22. Teleki Júlia 9.A Ének-zene 10.  
23. Varga Noémi 9.A Német nyelv 10.  
  Varga Noémi 9.A Ének-zene 10.  
24. Vörös Viktor 9.A Angol nyelv 10.  
  Vörös Viktor 9.A Angol nyelv 11.  
  Vörös Viktor 9.A Angol nyelv 12.  
  Vörös Viktor 9.A Ének-zene 10.  
25. Wild Tamás 9.A Ének-zene 10.  
  Wild Tamás 9.A Német nyelv 10.  
26. Zsembery Dorottya 9.A Ének-zene 10.  
27. Juhász Viktória 9.C Német nyelv 10.  
28. Mészáros Mariann 9.C Ének-zene 10.  
29. Bakumenko Lubov 10.A Rajz 11.  
  Bakumenko Lubov 10.A Angol nyelv 11.  
30. Horváth Virág 10.A Rajz 11.  
  Horváth Virág 10.A Ének-zene 11.  
31. Kardos Anita Gabriella 10.A Angol nyelv 11.  
32. Kelemen Dávid 10.A Angol nyelv 11.  
  Kelemen Dávid 10.A Angol nyelv 12.  
33. Kiss Dániel 10.A Angol nyelv 11.  
  Kiss Dániel 10.A Angol nyelv 12.  
  Kiss Dániel 10.A Ének-zene 11.  
34. Korsós Balázs 10.A Angol nyelv 11.  
  Korsós Balázs 10.A Angol nyelv 12.  
35. Kukolya Csenge 10.A Angol nyelv 11.  
  Kukolya Csenge 10.A Angol nyelv 12.  
36. Lengyel Blanka 10.A Rajz 11.  
  Lengyel Blanka 10.A Művészettörténet 12.  
37. Mucsi Anna 10.A Rajz 11.  
  Mucsi Anna 10.A Művészettörténet 12.  
38. Sándor Lilla Tünde 10.A Angol nyelv 11.  
39. Somogyi András 10.A Angol nyelv 11.  
  Somogyi András 10.A Angol nyelv 12.  
40. Dankó Fruzsina 10.A Angol nyelv 11.  
  Dankó Fruzsina 10.A Angol nyelv 12.  
  Dankó Fruzsina 10.A Rajz 11.  
  Dankó Fruzsina 10.A Ének-zene 11.  
41. Keserű Ádám 10.B Német nyelv 11.  
42. Képes Veronika 10.B Német nyelv 11.  
  Képes Veronika 10.B Német nyelv 12.  
43. Radimszky Levente 10.B Angol nyelv 11.  
44. Tóth Bernadett 10.B Ének-zene 11.  
45. Valkó Fanni 10.B Ének-zene 11.  
46. Vass Klára 10.B Német nyelv 11.  
  Vass Klára 10.B Német nyelv 12.  
47. Verbényi Zoltán 10.B Ének-zene 11.  
  Verbényi Zoltán 10.B Német nyelv 11.  
  Verbényi Zoltán 10.B Rajz 11.  
48. Braun Szilveszter Márton 10.D Német nyelv 11.  
49. Molnár Magdolna 10.D Ének-zene 11.  
50. Péceli Amanda 10.D Ének-zene 11.  
51. Sima Klaudia 10.D Ének-zene 11.  
52. Varga Viktória 10.D Ének-zene 11.  
53. Vályi Soma 10.C Angol nyelv 11.  
  Vályi Soma 10.C Angol nyelv 12.  
54. Hertelendy Kitti 10.C Ének-zene 11.  
55. Németh Nóra 10.C Ének-zene 11.  
56. Bertalan Bence 11.A Matematika 12.  
57. Csordás Gergő 11.A Angol nyelv 12.  
58. Dávid Ádám 11.A Német nyelv 12.  
  Dávid Ádám 11.A Angol nyelv 12.  
59. Duca Szabolcs 11.A Angol nyelv 12.  
60. Fibecz Alexandra 11.A Angol nyelv 12.  
61. Fischer Gyöngy 11.A Angol nyelv 12.  
62. Gyenes Attila 11.A Matematika 12.  
63. Jakus Levente 11.A Angol nyelv 12.  
64. Kiss Eszter 11.A Német nyelv 12.  
65. Kovács Orsolya 11.A Angol nyelv 12.  
  Kovács Orsolya 11.A Művészettörténet 12.  
 66. Lőrincz Anna 11.A Angol nyelv 12.  
67. Mészáros Áron 11.A Matematika 12.  
68. Papp Dávid 11.A Matematika 12.  
 69. Pálinkás Tímea 11.A Művészettörténet 12.  
  Pálinkás Tímea 11.A Rajz 12.  
70. Pálinkás Zsolt 11.A Matematika 12.  
71. Somogyi András 11.A Matematika 12.  
72. Szántó Péter 11.A Matematika 12.  
73. Tomkó Ádám 11.A Matematika 12.  
74. Tóth Adrienn 11.A Rajz 12.  
75. Török Sophie 11.A Rajz 12.  
  Török Sophie 11.A Művészettörténet 12.  
76. Varga Lilla 11.A Matematika 12.  
77. Vass Nándor 11.A Matematika 12.  
78. Veres Áron Sándor 11.A Matematika 12.  
79. Bencsik Levente 11.B Angol nyelv 12.  
  Bencsik Levente 11.B Rajz 12.  
  Bencsik Levente 11.B Művészettörténet 12.  
80. Ella Bettina 11.B Rajz 12.  
  Ella Bettina 11.B Művészettörténet 12.  
81. Gábor Dániel 11.B Angol nyelv 12.  
82. Kurucz Kata 11.B Német nyelv 12.  
83.  Pásztor Norbert 11.B Rajz 12.  
  Pásztor Norbert 11.B Művészettörténet 12.  
84. Rimán Dorottya 11.B Angol nyelv 12.  
  Rimán Dorottya 11.B Rajz 12.  
  Rimán Dorottya 11.B Művészettörténet 12.  
85. Szabados Bettina 11.B Angol nyelv 12.  
86. Tóth Barbara 11.B Angol nyelv 12.  
87. Tóth Nárcisz 11.B Angol nyelv 12.  
88. Bálint Nikolett 11.C Rajz 12.  
  Bálint Nikolett 11.C Angol nyelv 12.  
  Bálint Nikolett 11.C Német nyelv 12.  
89. Bartók Alexandra 11.C Angol nyelv 12.  
90. Bergl Alexandra 11.C Angol nyelv 12.  
91. Blaskó Alexandra 11.C Angol nyelv 12.  
92. Csala Nikoletta 11.C Angol nyelv 12.  
93. Davidovics Sándor 11.C Angol nyelv 12.  
94. Illés Anita Dóra 11.C Angol nyelv 12.  
95. Imre Nikoletta 11.C Angol nyelv 12.  
96. Jakab Lilla 11.C Művészettörténet 12.  
97. Karácsony-Szende Mónika 11.C Angol nyelv 12.  
98. Kelemen Krisztina 11.C Angol nyelv 12.  
99. Kolomackij Dimitrij 11.C Angol nyelv 12.  
100. Kovács Vivien 11.C Angol nyelv 12.  
101. Lochte Vanessa 11.C Német nyelv 12.  
102. Major Dalma 11.C Angol nyelv 12.  
103. Sára Katalin 11.C Rajz 12.  
  Sára Katalin 11.C Művészettörténet 12.  
104. Szabó Ákos 11.C Angol nyelv 12.  
105. Szakács Dóra 11.C Angol nyelv 12.  
106. Szokol Martin 11.C Angol nyelv 12.  
107. Zsuppán Krisztina 11.C Angol nyelv 12.  
108. Buza Bence 11.D Testnevelés 12.  
109. Prekopa Miron 11.D Fizika ÉE 11.  
           

    

Gödöllő, 2010. június 23.

   Fábián Bertalan                                                                                                            igazgató   

 

 ÍRÁSBELI OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK, JAVÍTÓVIZSGÁK 2010. augusztus 2010. augusztus 23. (hétfő):  8 órától 8 óra 45 percig,       37-es terem 

1.

Babity Máté

9.A

Ének-zene

11.

 
2.

Bajczi Krisztián

9.A

Ének-zene

10.

 
3.

Bella Dorottya

9.A

 Ének-zene

10.

 
4.

Bozsik Dóra

9.A

 Ének-zene

10.

 
5.

Bozsik Iringó

9.A

 Ének-zene

10.

 
6.

Buda Kitti

9.A

 Ének-zene

11.

 
7.

Demeter László

9.A

Ének-zene

10.

 
8.

Durkó Heléna Hanna

9.A

Ének-zene

10.

 
9.

Dvorszki Csilla

9.A

Ének-zene

10.

 
10.

Endrődi Eszter

9.A

Ének-zene

10.

 
11.

Farkas Lilla

9.A

Ének-zene

11.

 
12.

Fehér Balázs

9.A

Ének-zene

10.

 
13.

Göntér Balázs

9.A

Ének-zene

11.

 
14.

Hegedűs Tamás

9.A

Ének-zene

10.

 
15.

Heltai Fanni Anikó

9.A

Ének-zene

10.

 
16.

Prekopa Miron

11.D

Fizika ÉE

11.

 
17.

Nagy Beáta

11.D

Matematika

11.

 

  

2010. augusztus 23. (hétfő):  8 órától 8 óra 45 percig,       38-es terem 

1.

Illés Réka

9.A

Ének-zene

11.

 
2.

Kelemen Márta

9.A

Ének-zene

10.

 
3.

Németh Ákos

9.A

Ének-zene

10.

 
4.

Orbán István

9.A

Ének-zene

11.

 
5.

Szabó Dániel

9.A

Ének-zene

10.

 
6.

Sztankovics Gábor

9.A

Ének-zene

10.

 
7.

Teleki Júlia

9.A

Ének-zene

10.

 
8.

Varga Noémi

9.A

Ének-zene

10.

 
9.

Vörös Viktor

9.A

Ének-zene

10.

 
10.

Wild Tamás

9.A

Ének-zene

10.

 
11.

Zsembery Dorottya

9.A

Ének-zene

10.

 
12.

Mészáros Mariann

9.C

Ének-zene

10.

 
13.

Horváth Virág

10.A

Ének-zene

11.

 
14.

Kiss Dániel

10.A

Ének-zene

11.

 
15.

Dankó Fruzsina

10.A

Ének-zene

11.

 
16.

Sándor Lilla Tünde

10.A

Angol nyelv

11.

 
17.

Szilafy Gyula

11.C

Fizika

11.

 

  

2010. augusztus 23. (hétfő):  8 órától 8 óra 45 percig,       40-es terem 

1.

Tóth Bernadett

10.B

Ének-zene

11.

 
2.

Valkó Fanni

10.B

Ének-zene

11.

 
3.

Verbényi Zoltán

10.B

Ének-zene

11.

 
4.

Molnár Magdolna

10.D

Ének-zene

11.

 
5.

Péceli Amanda

10.D

Ének-zene

11.

 
6.

Sima Klaudia

10.D

Ének-zene

11.

 
7.

Varga Viktória

10.D

Ének-zene

11.

 
8.

Hertelendy Kitti

10.C

Ének-zene

11.

 
9.

Németh Nóra

10.C

Ének-zene

11.

 
10.

Bakumenko Lubov

10.A

Rajz

11.

 
11.

Kardos Anita Gabriella

10.A

Angol nyelv

11.

 
12.

Kelemen Dávid

10.A

Angol nyelv

11.

 
13.

Korsós Balázs

10.A

Angol nyelv

11.

 
14.

Kukolya Csenge

10.A

Angol nyelv

11.

 
15.

Lengyel Blanka

10.A

Rajz

11.

 
16.

Mucsi Anna

10.A

Rajz

11.

 
17.

Somogyi András

10.A

Angol nyelv

11.

 

  

 2010. augusztus 23. (hétfő):  8 órától 8 óra 45 percig,       44-es terem 

1.

Keserű Ádám

10.B

Német nyelv

11.

 
2.