Kirándulás a Csodák Palotájába

2009.október 13-án a Török Ignác Gimnázium 52 tanulója három kísérőtanárral meglátogatta a budapesti Csodák Palotáját az iskolában rendezett „Természettudományi Hét” alkalmából. A diákok többsége fizika érettségi előkészítősök közül vett részt, illetve hozzájuk a fizika iránt érdeklődő alsóbb évfolyamos tanulók is csatlakoztak. A kirándulást Guba Lajos tanár úr szervezte.

A Művelődési Háztól indultunk fél egykor busszal, kb. 10-15 perccel kettő előtt érkeztünk meg. A bejáratnál találkozhattunk az első érdekességgel, ahol bárki felemelhetett egy kötelet húzva egy Suzuki Swiftet. Az épületbe belépve az első programunk az Öveges teremben rendezett elektromossági kísérlet bemutatója volt, melyen elektrosztatikai kísérleteket és egy Tesla-generátort láthattunk. Ezután szabadprogramként megtekinthettük a kiállítást, kipróbálhattuk, tanulmányozhattuk az eszközöket. Ezek közül néhány: a „Táncoló labda”, melynél a labda Bernoulli törvénye alapján lebegett a levegőben, a „Süllyeszd el a hajót!”, ahol a vízbe engedett buborékokkal elsüllyeszthettük a hajót, a „Fakírágy”, az „Ördöglakatok”, amik a társaság egy részét elég hosszú időre lekötötték, a „Suttogj messzire”, ahol parabolatükör segítségével a terem egy távoli pontjába beszélhettünk suttogva, és még rengeteg egyéb eszköz, melyek érdekessége egy-egy fizikai törvényen vagy jelenségen alapszik. A „Töltődj fel!” című interaktív bemutatón a kiállítás megtekintése közben vehettünk részt. A műsorban bemutatták a nagy Tesla-generátort. Az utolsó program az Öveges teremben rendezett Fizika Show volt, melyen többek között láthattuk hogyan kell szívószálból hangszert varázsolni, mire képes a folyékony halmazállapotú nitrogén és hallhattuk hogyan változtatja el az ember hangját a hélium illetve a kén-hexafluorid.

A bemutató után öt óra körül indultunk vissza, majd hat és fél hét között érkeztünk meg az iskolához.

Molnár Máté, 12. B

 

A fényképes beszámolót Gyebrovszky Balázs (12.A) készítette:

 

Csodák Palotája