Az alapítvány célja, hogy anyagilag támogassa a gimnáziumi oktató és nevelő munka színvonalának emelését, valamint segítse a tanórán kívüli közösségi és diák programok lebonyolítását. Mióta a személyi jövedelemadó 1 %-át is megkaphatja az alapítvány, még hatékonyabban tudja a megfogalmazott célokat megvalósítani.

Így az alapítvány támogatta:

az iskola számítógépeinek korszerűsítését
nagyobb teherbírású fénymásoló vásárlását
a tanárok munkakörülményeinek javítását (tanári átalakítása)
illetve hozzájárult a diákok külföldi tanulmányi kirándulásainak költségeihez

A jövőben legégetőbb feladatunknak a számítógépek cseréjét tekintjük, mivel nagy részükön az Internet és a legkorszerűbb ismeretek tanítása nem lehetséges. Természetesen továbbra is támogatjuk többek között

a Török Ignác Szabadegyetemet (előadók tiszteletdíja)
a tanulmányi versenyek résztvevőit (nevezési díjak, utiköltség)
a tánciskolát és a táncházat
a kirándulásokat, táborokat