Dániai cserekapcsolat

„Felhívom a diákok figyelmét, hogy a mai napon dán cserediákok érkeznek iskolánkba, ezért legyenek szívesek ennek megfelelően viselkedni” Hangzott a hangos bemondóban, 2008. október 1-jén, a harmadik szünetben. Délután 1-re vártuk a dánokat, de mint általában, semmi sem történik úgy, ahogy várnánk. 12-kor, azaz egy órával korábban érkeztek. Megdermedtünk, amikor megláttuk őket. Senki nem mert szólni. Mindenki arcán ugyanazt a kérdést láttam, a dánokén, és a miénken egyaránt: Ki az enyém? Furcsa volt a helyzet, egyik oldalon ők, a másikon mi. Végül csak „összekavarodtunk”, tudniillik, felmentünk az egyik terembe, és ott egytől egyig megtaláltuk a partnerinket. Délután mindenki hazavitte a társát, megmutatta a házat, megbeszélték a többi napot, majd este 6-ra visszamentünk az ismerkedő estre. A hangulat fantasztikus volt. Nekik is volt játékuk (Duck, Duck, Goose…), és nekünk is. Activity, Limbo, közös táncolás, beszélgetés, evés, és minden, ami a jó partihoz kell. Este 9-kor irány haza, fürdés, alvás, és persze a „cseregyerekeink” üzentek haza, hogy élnek, minden rendben, és ne aggódjanak az otthoniak, mi vigyázunk rájuk (legalábbis, én a helyükben ezt mondtam volna, hogy ők mit mondtak, nem tudom. Nem beszélek dánul.).

Másnap, azaz csütörtökön a „dánok budapesti városnéző programja” következett. Megnézték fővárosunk nevezetességeit, úgy, mint Országház, Hősök tere, Városliget, Parlament, majd autóbusszal átszelték Budapestet, és megérkeztek a Budai-várhoz, majd a Citadellához. Ez idő alatt mi koptattuk az iskolapadot, és megbeszéltük az este eseményeit, ami valljuk be, elég érdekes volt mindannyiunknak. Furcsa, ha egy külföldi lakik a házban. J

Péntek- Magyar-dán közös program, fogadó diákoknak NINCS TANÍTÁS. Reggel háromnegyed 10-kor felszálltunk a buszra, ami kivitt minket a Lázár Lovasparkba. Nagyon élveztük az állatokat, volt, aki barátságot kötött a disznóval, és akadt, aki a libákkal és kacsákkal (emlékezve az első esti játékra) Duck, Duck, Goose-t szeretett volna játszani. A lovasbemutató nagyon megragadta a dánok, illetve a mi figyelmünket is. Ebéd után Gödöllőn, a Grassalkovich Kastélyban tartott a dán csoportnak idegenvezetést Szemethy Tamás.

Hétvégén szabad program volt. A családoknak egyenként kellett programot szervezniük

 „új családtagjuknak”. Persze szerveztünk közös elfoglaltságokat is, mint például a péntek esti bowling, és a hétvégi foci meccs. Magyarok vs. Dánok.

Hétfőn szintén közös program volt, együtt mentünk el megnézni Magyarország egyik legszebb városát: Egert, és persze Szilvásváradot. Az Egri vár, a Fátyol vízesés, és a Minaret kihagyhatatlan volt. Új barátaink arcát nézve a legjobban a Minaret nyerte el a tetszésüket.

Kedd. Az utolsó együtt töltött napunk. Nekik is iskola, és nekünk is, azzal a különbséggel, hogy mi tanulunk, felelünk, ők pedig órát látogatnak. Délután irány haza, pakolás a bőröndbe, Vajon befér az a sok ajándék? Annyi mindnet vittek haza, de a legtöbben kaptunk is tőlük valamit, a vendéglátásért cserébe. Este 6-ra mentünk vissza a búcsú partira, ahol Zitta ( a dán tanárnő) születésnapját ünnepeltük meg. Aznap volt 30 éves. Ahogy ő mondta: „Nem vagyok öreg, és fiatal sem. J” Ez a jó hozzáállás. Egyik játékunk aznap este, a legkedvesebb élményük felrajzolása volt. Volt, akinek a must, másnak, a Parlament, és akadt, akinek a Lánchíd volt a legemlékezetesebb. Ha én rajzolhattam volna, a táblán egy szívecskében szerepelt volna, Dánia, és Magyarország címere együtt. J

Amikor Melinda néni 2 héttel az érkezésük előtt azt mondta, hogy majd ha elmennek lesz sírás, én nem hittem neki, mégis én kezdtem el sírni először. Barátaim lettek közöttük. Ez az egy hét, ezzel a 24 emberrel, a saját barátaimmal, és tanáraimmal felejthetetlen élményt nyújtott. Tudom, hogy ez elsősorban a nyelvtanulásról szólt, de úgy érzem, vagyis inkább tudom, hogy ez a 7 nap összehozott minket. Az osztályt, a szülőket, a sulit, a várost, és ha jobban belegondolok, ez mindennél fontosabb. Különös érzés, mert ez alatt az egy hét alatt megszoktam, hogy egy új ember van a családban, és most, hogy már nincs itt, hadd használjam ezt a kifejezést: hiányzik. Dánul ez így hangzik: Jeg savner dig. Összefoglalva egy mondatban: Jó volt velük, hiányoznak, de fél év múlva találkozunk Dániában!

 Egerben a várfalnál  

Szeretnénk megköszönni a segítséget: Elsősorban a Szülőknek, lelkes segítőkészségükért, főként, Kukolya Józsefnek, a Parlament látogatását, Bakumenko Jelenának illetve a Lázár Lovasparknak, Ella Attilának, a zeneiskola igazgatójának a Grassalkovich kastély látogatásáért, és Mucsi Jánosnak az orvosi segítségéért. A szervezés lebonyolításában a Török Ignác Gimnáziumért Alapítvány, a Gödöllői Polgármesteri Hivatal, és a Gödöllői Királyi Kastély volt segítségünkre. Ezzel a sor még nem ért véget. Meg kell említenem ugyanis azt a két tanárnőt, akik velünk voltak, és minden felelősséget magukra vállaltak ebben az egy hétben. Ők pedig: Szemethyné Abonyi Erzsébet, és Puskás Melinda tanárnő.

Köszönünk mindent, és csak annyit zárásként, hogy Dániában találkozunk! J

   Mucsi Anna