» Iskolánk története

Iskolánk története

Iskolánk rövid története

A gimnáziumi oktatás Gödöllőn – megszakításokkal – éppen száz éves múltra tekint vissza. 1911-től 1950-ig a minorita, majd a kiváló premontrei rendi gimnázium adtak lehetőséget a tanulni vágyó gödöllői, és környékbeli fiataloknak a továbbtanulásra. Az egyházi iskolák államosításával azonban ez a lehetőség megszűnt. Gödöllő lakosságának művelődési igénye azonban kikényszerítette a középfokú oktatás újraindítását, 1955-ben engedélyezte az akkori művelődési miniszter a gimnázium alapítását. Az iskolának Máriabesnyőn, a Salvator nővérek államosított, egykori rendi épületében adtak helyet, ott működött 1988-ig, amikor elkészült a Petőfi utcában az a modern épület, amely azóta otthona a Török Ignác Gimnáziumnak.

A gödöllői születésű, 1849. október 6-án Aradon mártírhalált halt honvédtábornok nevét 1958-ban vette föl az intézmény; a névválasztás nem a véletlen műve volt. Az alapító nevelőtestület és a városi közönség egyaránt kötődött történelmünk patrióta hagyományaihoz, s a hadmérnök Török Ignác személyisége szerencsésen kapcsolta össze ezt a közérzelmet a modernitás iránti igénnyel, emblematikusan határozva meg a helyi közösség igényeit és a gimnázium nevelési-oktatási törekvéseit.

Mindennek megfelelően az iskola – a szülők egyetértésével – a kezdetektől napjainkig a tanítást-tanulást deklarálta a legfontosabb nevelési tényezőnek, hiszen éppen e kettős súlypont felel meg a modernizálódásra mindig kész tradicionális iskolafelfogásnak. A gödöllői Török Ignác Gimnáziumban tehát a kezdetektől máig azt tartják természetesnek az érintett felek, hogy a diáknak a tanulás, a tanárnak meg a tanulás feltételeinek minél teljesebb biztosítása legalapvetőbb kötelességük.

Ennek megfelelően fennállásának több mint ötven éve alatt a nevelőtestület és iskolavezetés mindig megkereste és megtalálta azokat az oktatásszervezési formákat, amelyek minél teljesebben lehetővé tették nem a könnyebb, hanem a még több és még eredményesebb tanulást. Ez elsősorban azt jelentette, hogy valamilyen specialitással kellett óraszámtöbbletet „szerezni” mindehhez. A hatvanas-hetvenes években az úgynevezett „tagozatok” (angol, német, matematika), a fakultáció alapos megszervezése adtak erre lehetőséget. Húsz éven keresztül (1975-1995) a pedagógusképzésbe is bekapcsolódtunk az óvónői szakközépiskolai osztály működtetésével. Az „óvónősök” érettségi találkozóin egyre több tapasztalatot szerzünk arról, hogy azok, akik ezt az iskolatípust végezték el, szinte kivétel nélkül pedagógusok lettek, s legalább ötven százalékban általános- és középiskolai képesítést is szereztek.

A nevelőtestület több mint fél évszázada folyamatosan a „tisztellek, tehát követelek tőled” elv alapján viszonyul diákjaihoz. A közvélemény is úgy tartja nyilván a Török Ignác Gimnáziumot, mint „erős” iskolát, s ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – folyamatosan nőtt a gödöllői és környékbeli tanulóifjúság és szülők érdeklődése az intézmény iránt, a nyolcvanas évek vége óta a fölvehetőknek három-négyszerese jelentkezik. Kölcsönhatásban volt ez azokkal az innovációs törekvésekkel, melyek főleg a nyolcvanas évek vége óta bontakoztak ki, s tették iskolánkat pedagógiai műhellyé. Így szerveztük meg 1988-ban az angol kéttannyelvű oktatást, először a négyéves formában (eredményesen alkalmazva az úgynevezett „bemerítéses” nyelvoktatási eljárást), majd 2009-ben áttértünk az ötéves képzésre. A nyelvi előkészítő évfolyam kínálta magas nyelvi óraszám alkalmasabb az indulási különbözőségek kiegyenlítésére, továbbá lehetővé teszi a német nyelv magasabb szintű elsajátítását is, mivel az angol a felsőbb évfolyamokon így nem igényel olyan magas heti nyelvi óraszámot, mint korábban. A nyelvi előkészítő évfolyam kötelező komponense a modern korban elengedhetetlen intenzív informatikai képzés. A magas óraszám garantálja, hogy a tanulók már az első gimnáziumi tanév során megismerkedjenek a korszerű szoftverhasználattal, sőt gépírást is tanulnak.

Ma már az élet minden területén követelmény az angol nyelv magas szintű ismerete, ennek megszerzését a kéttannyelvű oktatás biztosítja a legjobban. Ebben a képzési formában iskolánkban több mint két évtized alatt gazdag didaktikai tapasztalatok halmozódtak föl, ezeket jól hasznosítottuk a kilencvenes években kialakított angol és német nyelvi speciális osztályokban is. Az eredményes nyelvoktatás alapvető föltétele a megfelelő heti óraszám (elvileg naponta legalább egy nyelvóra), s igen jó hatással van az anyanyelvi tanárok közreműködése. De a magasabb heti óraszám más tantárgyaknál is eredményes, ezért működik ma már matematikai speciális csoport is az iskolában.

A gimnáziumok tanulmányi munkájának eredményességét évtizedeken át legjobban a felsőoktatásba bejutott tanulók arányszámával lehetett mérni. E téren iskolánk az alapítástól kezdve a gimnáziumok élmezőnyébe tartozott, s ezt a helyét máig megtartotta és javította (a felsőoktatás tömegesedése miatt jelenleg az úgynevezett „elsőhelyes” jelentkezések eredménye a megfelelő mérőszám).

A tanulmányi követelmények, a változatos oktatási formák kedvező feltételeket teremtettek a tehetséggondozásra és fejlesztésre, ennek klasszikus színtere régen a nyolcosztályos gimnázium volt. Ezért indítottuk útjára 1994-ben nyolcosztályos gimnáziumi osztályainkat, melyek minden tekintetben megfelelő formákat biztosítanak erre a célra. Csak egyetlen példa: az oktatási rendszer most formálódó átalakítása célul tűzi ki azt, amit mi már több mint egy évtizede megvalósítunk ezekben az osztályokban: három idegen nyelv eredményes tanítása a nyolc év alatt.

Az iskola értékvilága természetesen szoros korrelációban van az oktatás mindenkori helyzetével, hiszen alapvetően azon keresztül valósul meg. Ugyanakkor önmozgása is van, hiszen a nevelők, a nevelőtestület belső autonómiáján átszűrődve is érvényesül és fejlődik. Ebből a szempontból talán a diákok és tanárok személyes viszonya a legfontosabb. Iskolánkban ezt mindig a kölcsönös megbecsülés jellemezte. Az alapot ehhez az teremtette, hogy a nevelők megbecsülték, emberszámba vették a diákokat, azzal is, hogy követeltek, azzal is, hogy segítséget adtak a követelmények teljesítéséhez, nem voltak érzéketlenek bajaik, problémáik iránt, nem tekintették őket pusztán munkadarabnak, magukat meg felsőbbrendű lényeknek, közéjük álltak dolgozni, ha úgy hozta a sora, játszani is, családot alkottak velük. Ez a magyarázata a „visszajárásnak” is. Évnyitón, évzárón, ballagáskor, diákbálon, vizsgaidőszakok végén tele az iskola „öregdiákokkal”, akik jöttek, jönnek: beszámolni, tanácsot-segítséget kérni, vagy csak egy kicsit elbeszélgetni azokkal, akikhez több közük lett a hivatalosnál.

A megbecsülésnek, mint pedagógiai elvnek egyéb velejárói is vannak. Például: nem szabad az iskolai ünnepségeket összecsapni, kipipálandó formaságnak tekinteni. Jól fel kell készülni minden szereplőnek: diáknak, tanárnak, verssel, dallal, színdarabbal, beszéddel, hiszen a felkészülés és előadás színvonala jelzés: nagyra becsülünk minden résztvevőt: diákot, tanárt, szülőt.

És nem csak az ünnepségekkel áll így a dolog, hanem minden iskolai rendezvénnyel, akcióval, de még az érettségi vizsgákkal is. Ha az iskola felkészült, időben és megfelelő információt ad, megszervezi a dolgot, akkor nem csak ékesen és szép rendben folynak az ügyek, hanem a résztvevő felek megbecsülése jegyében is. A készületlenség, szervezetlenség, fejetlenség: lebecsülése, negligálása a mindenkori partnernek.

Még tovább megyek. Az sem mindegy, hogy az együttlétek tartalmát mi adja, s itt a már emlegetett értékválasztásról, értékkínálatról van szó. Példaként hadd hozzam föl a magyar népmese ismert fordulatát, amikor a királykisasszony a szabadító királyfinak azt mondja: eredj ki az udvar hátuljára, ott találsz a szemétdomb mellett egy rossz gebét. Etesd meg egy-két-három lapát parázzsal, aranyszőrű paripa, táltos lesz belőle, azon elmenekülhetünk a hétfejű sárkány elől. Bizony így van az ifjúi lélek is: ha szeméttel etetik, gebe lesz belőle, ha parázzsal, szárnyas-tüzes táltos. Ezért törekedtünk mindig arra, hogy amikor ünneplünk, akkor Arany, Ady, Petőfi, József Attila, Jókai, Mikszáth, Móra, Móricz, Tolsztoj, Heine, Hugó, Shakespeare, Beethoven, Bach, Bartók, Kodály, a magyar népdal adjanak gondolatainknak szárnyakat. Mert nem volt igaz és most sem igaz, hogy a klasszikusok elavultak. Az igazság az, hogy bennük az örök emberit bemutatni örök tanári-, felfedezni örök diák-feladat, ezért soha el nem avulnak, mindig újak maradnak, ha lélekkel közeledünk hozzájuk. És az sem igaz, hogy a klasszicitásnak nincs objektív normája. A tradíció, melynek egyik őrhelye az iskola, maga a legfőbb normaalkotó.

A tradícióról más vonatkozásban is szólnom kell. Azok a dolgok, amiket az előbb emlegettem, iskolai hagyománnyá váltak. A történelmi tradíciókat őrizni viszont nagy nevelőerejű pedagógiai eszköz, ezért tipikusan iskolai feladat. Az aradi vértanúk napja iskolánkban kiemelt ünnepség volt akkor is, amikor hivatalosan nem szerepelt a „kötelező” iskolai ünnepségek között, s fénye nem halványult akkor sem, amikor szabaddá vált az ünneplés. Március tizenötödikét is hozzákapcsoltuk a 48-as hagyományápoláshoz, úgyhogy ennek szinte regionális központjává vált iskolánk, s erre a diákok is büszkék voltak, magukénak érezték.

Az iskolai nyilvánosság minden fórumát mindig felhasználjuk arra, hogy a tanév folyamán a tanulók bármely említésre méltó teljesítményét elismerjük, szóbeli, vagy írásbeli dicséretben részesítsük, mert a pozitívumokat észrevenni és megdicsérni alapelve az igazi szeretetpedagógiának. A tanévzáró ünnepségen ezért soroljuk föl név szerint a tanulmányi-, kulturális- és sport-versenyeken jó helyezéseket elért diákokat, valamint a jelesen-kitűnően végzetteket, érettségizetteket. Elmondhatjuk, hogy ez a hagyomány nagyban hozzájárul ahhoz, hogy iskolánkban jó tanulónak lenni nem szégyellnivaló különcség, hanem – a diákok által is elismert – megbecsült társadalmi státus.

Egy iskolában legtartósabb közösség a nevelőké. A diákok négy, legfeljebb nyolc évet töltenek az iskola falai között, a nevelők ennek többszörösét, ezért hagyomány és megújulás legfőbb letéteményese az olyan stabil nevelőtestület, mint a Török Ignác Gimnáziumé, amelyből többnyire csak természetes okok (nyugdíjazás, elköltözés, magasabb beosztásba kerülés) folytán távoztak pedagógusok. Még fontosabb azonban, ha a pedagógusközösség szervesen épül – saját egykori diákjaiból. Tantestületünk jó harmada egykori „törökös”, s ami legalább ilyen fontos, a városi oktatási intézmények nevelői között is nagy számban vannak jelen egykori diákjaink. Ez pedig egyik tényezője annak, hogy Gödöllőn jó a nevelési együttműködés iskolák és tantestületek között, hasznát – reméljük – gyermekeink és szüleik látják.

Heltai Miklós

nyugalmazott igazgató

 Copyright ©2009 , All rights reserved.| Powered by WordPress| Gandhi theme by Techblissonline.com