Dánia, Hollandia, Olaszország, és egyéb fantasztikus helyekre van lehetőségünk kiruccanni az év során, iskolai programok keretében. Legyen itt szó kórusútról, esetleg a cserediákprogramban való részvételről. Idén is meg lett rendezve a hollandiai cserekapcsolat, két bátor tanárnő kíséretével, Szedmák Ágnes és Jocelyn Irvine.
A holland diákok érkeztek először, március 13.-án. A program eseménydús volt, már az első nap „ránk szakadt a plafon” a paintball meccs előtt. A leszerelt hadsereg fáradtan ült le a bogrács mellé enni, amit néhány lelkes szülő főzött tele paprikáskrumplival. Este roptuk rendesen, energiával tele a táncparketten, amelyen Doma Réka (9.c) és tánccsoportja igen remek táncmulatságot csaptak. Külföldi diáktársaink pont a március 15.-ei ünnepség idejére jöttek, így természetesen megosztottuk velük szabadságunk kiharcolásának történetét. A hosszú, fagyos ácsorgásokat ugyan nem élveztük, mindenki egyként emlékezett az elesettekre és hőseinkre.
Volt ám itt kúszás-mászás is, a Pálvölgyi-barlangban, este sétahajókázás a Dunán. Másnap a terror házában sétáltunk borsódzó háttal, aznap késő délután pedig mindenki vigadozott új és régi barátaival. Az utolsó nap eltöltéséről törtük a fejünket, de még hogyan! Volt, aki a Kékest mutatta büszkén, mint Magyarország legmagasabb pontját, valaki Esztergomba vitte el a hollandját egy várlátogatásra, voltak Hollókőn, egy igazi magyar falucskában és persze Budapest sem maradt ki. Március 18.-án hajnali háromkor arra virradtunk, hogy bizony, március kellős közepén, pont, mikor egy sereg gyereknek időben be kellett volna érnie a reptérre, leesett két évnyi hómennyiség. A reptéren könnyes búcsút vettünk új cimboráinktól és hazatértünk aludni, teljes nyugalomban, ugyanis tisztában voltunk a ténnyel, hogy májusban újra látjuk őket.
Mi, magyarok, május 4.-én szálltunk repülőre, egy csodás út reményében, igaz, hogy csak egy tanárnővel, Szedmák Ágnessel. Mit ne mondjak, ez sem volt egy kései járat, ugyanis reggel 6:30-kor már a repülőn olvasgattuk a biztonságos utazás kézikönyvét. Mikor odaértünk, rég nem látott hollandjaink a nyakunkba akasztottak egy narancssárga virágfüzért, majd az iskoláig lelkesen beszéltünk az elmúlt hónap jó és rossz élményeiről. Mindenki berendezkedett, pár óra múlva pedig biciklire pattant, és a várost fedezte fel kis csoportokban.
Estefelé kezdődött a második világháborúval kapcsolatos megemlékezés és tisztelgés. Wageningen minden szeglete csendbe borult, az élet megállt. Tisztelet és bizalom volt tapintható a levegőben. A mécsesgyújtás után magunkra hagytak a tanárok, mi pedig lementünk a tópartra beszélgetni.
Másnap reggel az Arborétumban töltöttük délelőttünket, ami gyönyörű és illatos virágokkal volt tele. Napunk másik fele teljesen szabad volt, mindenki ment a maga dolgára. Én személy szerint ezen a délutánon csavartam egy óriásit Hollandiában való tartózkodásom minőségének reményén, ugyanis cserediákot váltottam. Este Wageningen legnagyobb fesztiválján táncolhattunk az összes ismeretlen holland zenére. Voltak persze ismertebb, angol zenék is, amiket mi is kívülről fújtunk már.
Másnap reggel mindenki sokáig alhatott, ugyanis a délelőtt teljesen szabad volt, majd elmentünk evezni, ahol többé-kevésbé mindenki jól kifáradt. 7.-én délelőtt felpattantunk a buszra és elindultunk Amszterdamba, Észak Velencéjébe. Meglátogattuk az Anne Frank házat. Később volt egy óra szabadidő, ami igazából csak egy kiadós souvenirvásárlós-túrára és egy kis evésre volt elég.
8.-án felfedeztük az iskolát, ami teljesen más kialakítású és kinézetű, mint a magyar iskolák többsége. Ezután fejest ugrottunk a különböző sportok élvezetes játékába. Streetball, kidobós és floorball. Ezeket mind egy tornateremben játszottuk, teljes létszámmal.
Később ellátogattunk egy menekült otthonba, ahol teljesen normális körülmények közt éltek rengetegféle származású és múltú, értékes emberek. Este mindenki családja hozott valami finomságot, szóval svédasztalos vacsorát csaptunk az iskolában. 9.-én a polgármesteri hivatalban kezdtük a napot, ahol elláttak minket Stroopwaffellel és egyéb finomságokkal, köszöntöttek, de egyben búcsút is mondtak. Dél körül volt időnk a piacon nézelődni és vásárolgatni Wageningen főutcáján. Délután kettőkor jött el az idő búcsúzkodni. Innen már csak egy buszút és a két órás repülés választott el minket a családunk viszontlátásától.
Rengeteg barátot szereztünk és hihetetlenül élveztük! Mindenki nevében szívből köszönöm a lehetőséget.
Kendli Fanni, 9.c
