» Featured, Legfrissebb információk

Diákolimpia országos döntő: 2 arany, 2 ezüst – lövészetben

Írta: fischu 2017 november 21. Nincs hozzászólás

 

Csapatunk jelenleg nagyjából 2 részre osztható. Van egy régebbi magja, akik 2015 óta többé kevésbé folyamatosan foglalkoznak a lövészettel, és van egy újabb része, akik tavaly vagy csak idén kezdték el ezt a sportot.

Néhány kivétellel a régi mag tagjai mára leigazolt versenyzők, sok sikerrel és még több edzéssel a hátuk mögött. Ha a kortárs magyar élmezőnyhöz hasonlítjuk őket persze még ők is “kezdők” hiszen versenytársaik mind kétszer háromszor annyi ideje lőnek rendszeresen célba.

A csapat új tagjai közül néhányan már az előző tanévben is lejártak edzésekre heti 1-2 alkalommal, 5-en viszont csak két hónappal ezelőtt csatlakoztak (Budai Angéla, Kalász Karina, Szász Hanna, Vajna Péter, Tóth Anna).

Ez a rövid bevezető szükséges volt ahhoz, hogy igazán érthető legyen a november 11-12-én Derecskén megrendezett országos döntő sok szép eredménye:

- Az új csapatból szinte mindenki egyéni csúcsot lőtt! (Kalász Karina 164 kör, Vajna Péter 156 kör, Szász Hanna 151 kör, Árgyelán Márk 150 kör, Budai Angéla 144 kör). Aki nem, az csak pár körrel maradt el a korábbi legjobbjától. (Tóth Anna 153 kör)
– Az új csapatrész minden tagja saját kategóriájában a mezőny első felében végzett. Kalász Karina kiváló eredménnyel 6. helyezést ért el egyéniben, a középiskolás fiú puskás csapat (Csernák Áron, Bertalan Csongor, Vajna Péter) nagy versenyben lett aranyérmes, Máró Anikó pedig 2. helyével megszerezte Gödöllő első országos diákolimpiai érmét a pisztolyos fegyverágban!

- A profik mezőnyében is két érmet szerzett a Török, ez még akkor is nagy szó, ha a lány puskások csapata (Lovász Dorina, Bencsik Dorottya, Lévai Krisztina) versenytárs nélkül állhattak a csapat dobogó tetejére. Ki lehet jelenteni, hogy nincs még egy iskola, aki ilyen színvonalú sportlövő csapatot tudna kiállítani az olimpiai puskások kategóriájában.

- Sportszakmai szempontból a legnagyobb siker pedig az olimpiai kategóriában szerzett egyéni dobogó volt: Klenczner Márton ezüst érmet szerzett, egy kivétellel maga mögött hagyva a kortárs mezőnyt.

sportlovo

Digg this!Add to del.icio.us!Stumble this!Add to Techorati!Share on Facebook!Seed Newsvine!Reddit!Add to Yahoo!

 Copyright ©2009 , All rights reserved.| Powered by WordPress| Gandhi theme by Techblissonline.com