Vendégünk volt a szlovén nagykövet

A Szomszédunk Szlovénia pályázat keretében Szlovéniáról tartott előadást Ksenija Škrilec, Szlovénia nagykövete. A rendhagyó óra során a 8. A tagjai megismerhették Szlovénia földrajzát, szokásait, turizmusát, és képet kaphattak a szlovének vendégszeretetéről is. Az osztály tagjai digitális poszterekkel és prezentációkkal vettek részt a pályázatban.

Az óráról az alábbi beszámolót Sinka Luca, 8. A osztályos tanuló készítette:

Szlovénia

Szlovénia Európa szívében fekszik és 1991-ben alapították. Az ország területe ötöd akkora, mint Magyarországé. A lakosság 85 %-a szlovén, de őslakosként tekintenek az ottani olaszokra, valamint a magyarokra. Az ország kezdetben a Habsburgok uralma alatt élt, majd Jugoszlávia részévé vált. Ennek ellenére is megőrizte az ország a kultúráját és egy 10 napos háború után 1991-ben független országgá vált.
Bár az ország területe elég kicsi, változatos földrajzi adottságokkal rendelkezik. Találhatók hegyek, völgyek, valamint tengerrel is rendelkezik. Az ország legmagasabb pontja a Triglav, ami jelképpé is vált. Másik fontos jelképe a hársfa valamint a hársfalevél, mely az élet szimbóluma. Állami jelképe a zászló, mely fehér, kék és piros színű és a címerben megtalálható a Triglav. A himnuszuk vidám és a leghíresebb költőjük írta.
A Szlovén Köztársaság államformája parlamentáris demokrácia. Az ország idén ünnepli függetlenségének 25. évfordulóját. Önállóvá válása óta sikeresen teljesítette az országra rábízott fő feladatait. Nemzetközi kapcsolatokban megbízható, gazdasága jól fejlett. A földműveléssel foglalkozók száma kicsi, a népesség nagyobb része az iparban és a szolgáltatásban dolgozik.
Szlovénia egyik legszebb és legismertebb helye a Bledi tó, ez egy tengerszem, mely hegyek között helyezkedik el, és a tó közepén egy kis sziget található. A szigeten egy kápolna áll, amiben a babona szerint, ha az arra járó megkongatja a harangot, kívánsága valóra válik.
Az országban összesen 27 000 km-nyi folyó található, ahol népszerű sport a vadvízi evezés, talán ez is hozzásegíti őket a sikeres olimpiai eredményekhez.
Amilyen változatos a földrajza, olyan sokszínű a gasztronómiája, rengetegféle gabonát használnak a főzéshez és a sütéshez egyaránt. A konyha a helyi ízek és a külföldi hatások kombinációja. Jellegzetes ételük a tárkonyos kalács és a sonka, melyet nem füstölnek. Fontos, hogy a gyermekeket egészséges étkezésre neveljék, így például minden november harmadik péntekjén mézes kenyér a reggeli.
Itt élnek a gyönyörű lipicai lovak, a lipicai méneshez egy lovaglóiskola is tartozik. Csodálatos cseppkőbarlangokat is találunk az országban, a barlangok a turizmus fontos célpontjai. A postojnai cseppkőbarlangban, mesterséges környezetben, bébi gőték találhatók, melyek a sötét miatt vakok.
A gyerekek nagy része beszél egy idegen nyelvet, ami főként az angol, valamint a német, a francia vagy az olasz. Ez azt is jelzi, hogy az ország barátságos és vendégszerető.
Én már többször jártam Szlovéniában, és mindig nagyon jól éreztem magam. Nagyon barátságos ország, és a bledi krémes tényleg fantasztikusan finom. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legalább egyszer látogasson el oda.

??????????

Written by