Vannak, akik nem is sejtik, hogy milyen az élet a külvilágtól elzárt Zsobok falujában, több száz kilométerre a tömbmagyarságtól. Bár anyagilag valamennyivel szegényebbek, ők mégis gazdagabbnak bizonyulnak az összetartás, a szeretet és az önzetlenség miatt.
Március közepén indultak útra, és sok élménnyel tértek haza. Ők a Gödöllői Török Ignác Gimnázium 7.a osztályos tanulói, akik ellátogattak Zsobokra. Készültek március 15-ei előadással, szintúgy a zsoboki gyermekotthon lakosai. Ezalatt a pár nap alatt a 7.a betekintést nyerhetett a nevelőotthon mindennapi életébe, megismerték az ottani gyerekek sorsát. Sok gyereknek vannak szülei, akik rendszeresen látogatják is őket, és csak az anyagiak vagy az iskolák hiánya miatt kerültek ide, vannak, akik teljesen árvák, vagy múltjuk ismeretlen, és vannak, akiket kénytelenek voltak elkobozni valódi szüleiktől.
Ezeknek a gyerekeknek újra meg kellett tanulni szeretni, és bízni az emberekben. Megtanulni a család fogalmát, és elfogadni a segítséget nyújtó kezet. Először még félénken bújkáltak az idegenek elől, de a végére olyan szoros lett a kötelék közöttük és a gödöllőiek közt, hogy néhány könnycsepp is kicsordult.
Az út során az osztály megismerkedhetett a falu mindennapi életével. A tejüzem és a pékség naponta ontotta magából a finomságokat, amiket az otthonban is felszolgáltak. A dombokkal körülvett, csupán 240 lakójú falu, a 60-70 gyermek és a velük kötött szoros kapcsolatok életünk végéig megmaradnak. Ezért volt olyan szomorú, amikor a busz kigördült a faluból, és maga mögött hagyta a könnyes szemmel integető gyereksereget. A buszban ülők arcán látszott a szomorúság, és csak egy mondat hallatszott: ”Vissza akarunk menni!”
